A szerkesztő megjegyzése: Felháborítóan hosszú szünet után a Sega's Virtua Fighter visszatér az Ultimate Showdown PlayStation kiadásával a jövő héten. Ennek megünneplésére újra kiadunk néhány régebbi darabot a sorozatból, kezdve ezzel a 4-as Virtua Fighter 2013 retrospektívvel.
Egyszer meséltek nekem egy nagyszerű városi mítoszt a Sega legnagyobb látnokáról, Yu Suzukiról és egyik legnagyobb játékáról, a Virtua Fighterről. Amikor Tomonobu Itagaki az első Dead or Alive-t tervezte (amely a Sega Model 2 hardverén futott), berúgta Yu Suzukit, hogy megpróbálja kibontani azokat a titkokat, amelyek a Virtua Fightert olyan dicsőségessé tették. A legenda szerint az AM2 főnöke kiöntötte a babot, de csak a felét. A Suzuki megtartotta magának a legfontosabb információkat, és a Dead or Alive harcrendszere a Sega és a Namco 3D-s vadászgépei alatti örök negyedik szintre volt ítélve, annak ellenére, hogy betartotta a háromgombos vezérlési mandátumot és a kő/papír/olló szerkezetet, amely úgy tűnt, legyen a Virtua Fighter kulcsa a kiválósághoz.
Nyilvánvaló, hogy a Virtua Fighter varázslata mindig sokkal több volt, mint nyolc irány, három gomb és egy ősrégi háromoldalú szabálystruktúra. Varázslat rejlik a karakterek jellegzetes, egyéni ritmusában és abban az összetettségben, amely akkor jelenik meg, amikor a játékosok megpróbálják irányítani a harc tempóját. Ez a pirotechnika és a hiperbolikus különlegességek hiányában és a visszajelzések egyértelműségében van, amit ez a hiány biztosít. Ez a modellek fizikaiságában és a Suzuki Virtua erőszakának sajátos dinamikájában rejlik – és mindez nagyon is a Yu Suzuki formában, ahol a „Virtua” kifejezésnek éppúgy köze van a kreatív virtuozitáshoz, mint a virtuális valósághoz.
